Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak!

Nyitókép: Dilara Irem Sancar / ANADOLU / Anadolu via AFP 

Nem abban a világban élünk, amelybe beleszülettünk, és vélhetően egy másikban halunk majd meg. Olyan gyorsan változik minden! Rohanunk, szaladunk, az idő pedig rendre előttünk jár. Bottal sem ütjük a nyomát… Mégis: tesszük a dolgunk, mert ez a sorsunk. Szeretet nélkül azonban értelmetlen minden!

Aligha! Emberként nincs és nem is lehet elátkozottabb a létünk. Ha kitépik lelkünkből a szeretetet, szükségszerűen elbukunk.

Most ilyen időket élünk. El akarják törölni az antikvitás emberi arcát és erényközpontúságát, a zsidó etikát, a Tízparancsolat mondanivalóját, illetve a keresztény kultúrát, vele együtt Jézus szeretet-tanítását. Mi pedig csak pislogunk, és nem látunk túl a posztmodern homályon.

És akkor jönnek a világ új prófétái, akik megtagadják Jézust. Azok, akik pillanatnyi gyönyört árulnak, becsapnak, elkábítanak. Akik új világot, új istent, új életet ígérnek.

Hazudnak.

Hazudják, hogy szeretik az emberiséget, miközben csak a mellettünk álló embert lehet szeretni. 

Hazudják, hogy mindenki egyenlő, hogy nincsenek határok, hogy mindenki szabad, és azt tehet, amit akar.

Aztán elérkezik karácsony. Megállunk. Megnyugszunk. Kinyílunk egymás felé. És felfedezzük a legfontosabbat: a másik emberben rejlő értéket. Megéljük, amit Jézus tanított.

„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni” – írja Márai Sándor. S valóban: nemcsak a gyermeknek, a felnőttnek is kell a csoda. Akár egy falat kenyérre, éhezünk rá mindnyájan nap mint nap.

Karácsonykor minden másként van. Felfedezzük azt, ami összeköti a múltat, a jelent és a jövőt. Ami hidat épít a profán mindennapok és a szent csoda között. 

A karácsony Krisztus születésének ünnepe, manapság azonban összefonódott az ajándékozással, a jó kívánságokkal, a fa állításával és persze a sok-sok evéssel-ivással. Egy kissé elanyagiasodott az egész ünnep lényegisége. Kiveszett a szent, maradt a profán. 

Egy pici együttlét és sok-sok vesződség, idegeskedés – hogy minden klappoljon, hogy minden finom legyen. A fa egyenesen álljon, az égők pedig mind egy szálig világítsanak. Mert ha nem… csak keserűség van!

Pedig maga a Megváltó, akinek a születése napját ünnepeljük ilyenkor, üzeni nekünk: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (János 8. 31-32). Jézus tanításának fundamentuma pedig egy szóban leegyszerűsíthető: szeretet. A felebarátod és az Isten szeretete. Ami által jó emberré válhatunk. Ami által boldogok lehetünk.  

De Jézus azt is a tudtunkra adta, hogy „a tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött” (János 14. 24). Aki tehát elfogadja a szeretet igéjét, az elfogadja az Isten kérését. Így Isten akarata szerint él.

Mert nem a lényegére, nem a szeretetre figyelünk.

Ha viszont a szeretet helyezzük előtérbe; ha az együvé tartozást követjük, ha keressük azokat a közösségeket, amelyeket a szeretet tart össze, akkor helyesen ünneplünk. És sokkal boldogabbak leszünk, nem törődve azzal, ha a bejgli kicsit csúnyácska, ha az ajándék szegényesebb, csomagolása kevésbé csillogó; és ha az a bizonyos pohár ital is keserűbb, vagy csak félig van töltve…

 Jézus többször kéri, hogy ne őt magát, hanem a tanítását kövessük. A tanítása pedig egy szóban összefoglalható:

A karácsony jó alkalom tehát a szeretet gondozására. Tényleg kár, hogy csak egy, vagy két-három napról van szó.

Bár másként is lehet, ha Márai Sándorra hallgatunk, ki így ír erről: „Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.”

Jézus tanítása egyszerű, követni azonban nagyon nehéz.

„Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek jót haragosaitokkal és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek? Nem így tesznek a vámosok is? És ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi többet tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Máté 5. 43-48)

Nos, megfogadva Jézus tanítását: 

S még csak viszonosságot sem kérünk.